HTML

2010.11.17. 20:11 Koci1981

Végre megint péntek

 

Pedig ma szerda van.  Az elmúlt egy hétben háromszor kóstolgathattam a TGI Friday's étlapjáról. Le is voltam nyűgözve meg nem is. A kiszolgálás majdnem kiváló, az átlag pesti éttermekhez képest túlságosan is jó. A pincérek kedvesek, a hostessek gyönyörűek és a felszolgáló lányok csinosak. Nem nagyon járok gyorséttermekbe, csak ha nagyon nincs más. A KFC-t is az exem mutatta meg még tavaly, de nem jött be a pálmaolajos-prézlis csirkenyesedék. Mekiben is inkább csak salátázok. Ennek örömére hétfőn igencsak szétcsaptam a hasam. Ja, és itt és most special thx to Bagira mesternek alias Vincent Vega-nak.

 

Első és meghatározó élményem a Westendben található éttermükben volt. Igen, étterem. Ezt ebben az esetben külön kihangsúlyozom, ugyanis a Deák téri egységük olyan furcsa keveréke a bármelyik mekinek és az Arany János utcai börgernek, mint amennyire a westendes étterem. Bagira kollégával csak egy desszertet, rendeltünk, ráadásul ugyanazt, egy Friday's Cheescake-et. Nem vágódtam hanyatt tőle, a cukor ropogott a fogam alatt, negédes volt és csak a pirított mandula ízlett róla, amit gondosan rászórtak. Háááát olyan:
10/4.

 

Aztán beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy hétfőn próbaevés lesz a Deák téri Friday's-ben. Mondta, jöjjek én is. A próbaevés, mint utólag kiderült, azt jelentette , hogy a hatlapos, kis füzetecskére nyomtatott étlapról asztalonként egy előétel járt és az asztaltársaság minden tagjának másik lapról kellett rendelnie. Azaz ha Bagira a hamburgerek közül a csirkéset kóstolná meg én meg a marhahúsosat, akkor vagy kimegyünk úriemberek módjára butára verni egymást vagy intelligens módon egyikünk pl. tésztát eszik. A desszert szintén asztalonként egy adagra volt optimalizálva. Mi hárman elmentünk hétfőn is -itt még kicsit megrökönyödve a szabályokon- és kedden is -itt már rutinosabbak voltunk-.  Szűken, csak és kizárólag az ételről írok, minden más csak máz és cukor. MInt a sajttortánál, ami nem is sajtból van. Mint a Baba szappan.

1. nap:
Előétel - Fried Mozarella
Íze semmi. Panír és ízetlen sajt, a szósz pedig kevés volt. Szóra se érdemes.
10/4

Főétel - Jack Daniel's Burger
Nem húzom tovább, isteni finom volt. Kellemesen közepesre sütött 20 dekás hússal, hatalmas, picit pirított bucival, tökéletesen üvegesre sütött bacon szalonnával és rengeteg Jack Daniel's szósszal. Nem hazudnak a képpel a weboldalukon. Ez úgy nézett ki, mint ahogy a fotón. Egész nap direkt nem ettem semmit se, hogy ne okozzon kárt (nagyon) ez a 2000 kalóriás gyönyörűség és igen!, ezt nevezem én hamburgernek. Ízorgia 3500-ért. , És igen! Ez akkora adag volt, hogy desszert már nem kellett, éjjel viszont alig aludtam. Ez bizony nem vacsorára való. Egyetlen, de tényleg egyetlen negatívuma annyi volt, hogy a JD's-.szósznak hála vagy nem, egy kicsit édeskés volt. 10/9

Másnap felhívtam Bagira barátomat más ügyből kifolyólag, de újfent elhívott este a 2. próbaevésre. Az előző esti hamburger után még mindig nem voltam éhes, és ez bizony kitartott fél 5-ig. Ekkor meg már minek egyen az ember, ha nemsokára újra vacsorázhat. Együnk hát (hármasban újra és megint)...

Előétel - Chicken Fajita Nachos
Ez annyit tesz, hogy kis pirított csirkedarabok kis tortillachips-szerű, de annál lényegesen vastagabb háromszög alakú kukoricalángoskák sok zöldséggel és tejföllel. Ez az előétel önmagában megért egy misét. Felülmúlt minden várakozásomat, ugyanis az előző esti pocsék (de szépen írtam azt, hogy szar) sajt után ez egy kellemes és ízletes meglepetés volt. Nem találtam benne hibát. Hazudok :) A tejföl, mármint a szósz, kevés volt. De ízre, küllemre: 10/10

 
Főétel - Fish & Chips
Ha egyszerűsíteni akarnám: Aviko hasábburi és Iglo halrudak. Persze így is szeretem, de a Friday's verzióját is imádtam annyira, hogy majdnem mindet megettem. Azért majdnem, mert nekem egy csöppet olajos volt a panír. Tényleg nem volt rossz, csak egyel kevesebb rud pont elég volt. No de ami ezt a hétköznapi angol ételt -amit Londoban a rohadt sok kebabos meg indiai étterem közt nem találtam meg sehol se- a szósz istenien megdobta. A tökéletes tartár-fokhagyma arány a halfilével egy igazi gasztro-élményt adott. Panír miatt 10/8


Desszert - Doubly Delightful Crepes
Magyarán két palacsinta áfonyás túrókrémmel töltve. Ami az extra: eper elölt-hátul (mint a jó szexnél) és csíkozott karamell öntet. Én nem szeretem a hideg palacsintát, ez meg olyan frigószerű állapotban volt. Lehet, már reggel megsütötték vagy tán még jobb: tegnapról maradt. Szóval ez egy az egyben elszabta az egészet. Szar volt, no.
10/1


Összegezve: desszertben nem erősek (a részemről ez nem is baj), főételben 5-ös alá, előételben pedig adok egy jóindulatú 4-est. Viszek én még ide csajt. Mármint a Westendbe, mert a Deák téri nekem kicsit erőltett dizájnú. És nagyon hangos zeneileg. Bár lehet azért húzták fel ennyire, hogy lentről Gordon Ramsay fuck-olása ne hallatszódjon ki a konyhából.

 

Szólj hozzá!

Címkék: teszt gasztro étterem vacsora palacsinta hamburger jack daniels nachos tgi fridays fishnchips fajita crepes


2009.10.07. 15:43 Koci1981

Jamnica, a finom ásványvíz

Létünk eleme a víz. Hallhatjuk nap mint nap a tévében. Ízetlen, mégis a legjobb
szomjoltó. Nagyon sokféle vízből válogathatunk, nem elhanyagolható szempont az oldott ásványianyag tartalom. Ha túl kevés, az a baj, ha túl sok, az nagyobb baj. Én a 4-500 mg/l-t ajánlom mindenkinek. A Szentkirályi a maga 520 mg/l-es átlagával még kiváló, efölött azonban nem ajánlatos fogyasztani. Érdekesség még, hogy a Margitszigeti vizen feltüntetik, hogy olyan munkahelyen, ahol a hőmérséklet magasabb az átlagnál (pl. vasgyárban, acélműben, stb.), ott csak a mérsékelt fogyasztása ajánlott neki. Pontosan az oldott ásványi anyagok koncentrációjának köszönhetően.

Sokáig próbálgattam a különböző ízesített ásványvizeket, de a legtöbb vagy természetazonos aromás volt, vagy tele volt cukorral. Az első ízes kezdeményezést, ha jól emlékszem a Fonyódi forrásvíz tette a polcokra, ő egy kis citromos természetes aromát csempészett a vízébe, de cukor és édesítőszer nélkül. Sajnos most már ő is édesíti ezt. Visszatérve a kiindulópontra, nem találtam olyan ízesített vizet eddig, ami megfelelt volna nekem, ugyanis ami aszpartomos volt, abban rendszerint csak aromát raktak és még csak hasonlítani se hasonlított arra, aminek papíron lennie kellett volna. Idén először volt szerencsém Horvátországban nyaralni, ahol találtam egy Jamnica nevű ásványvizet, annak is Sensation nevű palackját. 38 fokban ki is próbáltam. Itt tudni kell, hogy délelőtt általában csak vizet ittunk, esetleg ásványvizes limonádét frissen facsart lime-ból és citromból, esténként pedig csak söröztünk. A Jamnica egy igen kellemes meglepetés volt, lágy íz, kellemes gyümölcsös utóíz némi édes érzéssel. Köszönhető ez annak, hogy mandarin juice és természetes mandarin és mapo aroma van benne egy kevés cukorral. A benne lévő cukor igazán nem sok, ugyanis szemben az 1 dl kóla 96 kalóriájával ebben mindössze 18 kalória van. És ami a legszerencsésebb, hogy itthon is kapható, szinte minden nagyobb ABC-ben és hipermarketben fellelhető 220-250 Ft/üveg áron, szénsavas és a Fonyódi forgalmazza.

Persze mint mindenből, ebből sem kell napi 2-3 üveget meginni, jóllehet kiváló üdítő, szerintem a piac eddigi legjobbja a szénsavas kategóriában (kapható még lime-kiwi ízben is, minőségben ugyanez), mégis ne feledkezzünk el arról, hogy az igazi frissítő még mindig a natur ásványvíz.

Jamnica Sensation Light
forgalmazza: Fonyódi Ásványvíz Kft.
gyártó: Jamnica d.d., Zágráb
10/8

Koci

Szólj hozzá!

Címkék: ásványvíz üdítő


2008.12.21. 20:40 Koci1981

Bevallom: teázom

Közel két hónapja, hogy rákaptam a teára, mint italra, üdítőre vagy ahogy tetszik. A kínai orvosom tanácsára kezdtem el zöld teát inni, először nem is volt igazán ínyemre az egész, mivel inkább gyümölcslé-párti voltam. Mindkettőnek megvan az előnye, az utóbbihoz viszont rengeteg hátrány is csapódott.

A kóláról már rég lemondtam. Azt tudtad, hogy fél liter kólában a szükséges napi cukormennyiségednek a harmada van? Nem beszélve a sok aromáról és színezékről. Ezeket az úgynevezett frissítőket (bizonyított tény, hogy nem csillapítják a szomjadat) teljesen el kell hagyni. Egyetlen értékelhető ital ebből a palettából talán a tonik, ugyanis nyáron, ha leégtél a napon, a benne található kinin belülről regenerál. Innen egy gyors ugrás a manapság divatos ice tea. Én csak cukros lónyálnak hívom őket, mert az a 1,5% tea (jobb esetben), ami a másfél literes palackban van, teljesen értékelhetetlen, ellenben nagyon édes. Másrészt ilyet otthon is simán lehet csinálni, csupán sima teát (pl. Yellow Label, Lipton) kell lefőzni a megfelelő mennyiségben és ízlés szerint (akár)  szörppel ízesítjük. A jeges teák után ugorjunk a gyümölcslevekre: vagy olcsó és cukrozott lónyál (12%-os gyümölcstartalommal max és tele van E-vel) vagy drága (3-4-500 Ft.). A fenntieket kiválóan tudom ajánlani koktél alapanyagnak, mert egy közös van bennük: nagyon sokba kerülnek nap mint nap megvásárolva.

 

A tea: olcsó, finom, egészséges és szomjoltó. Másrészt a felforralt víz kórokozómentes. Lehet inni mézzel, cukorral, édesítővel vagy csak önmagában, akár citrommal is megbolondíthatod. Egy ideje mindent cukor nélkül iszok, csak a teánál használok édesítőszert (ami annyira nem egészséges) és öntök bele egy kis citromlevet is. Számomra így tökéletes az ízhatás, embere válogatja. Persze mint mindenhol, itt is jelen vannak a nagy multik a saját szarjaikkal (már elnézést), azaz szárított gyümölcsös-mesterséges aromás, teát nem tartalmazó teájukkal. Ilyen a Pickwick vagy a Milford. Tehát mikorott állunk a teás pult előtt a boltban, mindenképp győződjünk meg arról, hogy mit is veszünk valójában. Az összetevőknél fontos, hogy ha aromás, akkor az természetes legyen és nem utolsósorban tartalmazzon legalább igazi teát is. Nehéz, mert sok gyártó játszik a szavakkal a dobozokon. Még nem merültem el teljesen a teák világába, de máris szimpatikusabb, mint bármilyen üdítő.

Persze nyáron a strandon nem feltétlenül kell ragaszkodni hozzá, szürcsölj el bátran egy tonikot.

Szólj hozzá!

Címkék: életmód


süti beállítások módosítása